Asztrológiáról

mindenkinek

Az élőlények milliárdjainak más és más a sorsa, de a kozmikus törvényszerűségek mindegyik életben kifejezésre jutnak. A születési horoszkóp ezt a törvényszerűséget fejezi ki: nem a "tévőt" magát mutatja, hanem a test-szellemi burkot, az adottságokat, amelyeket az ember ezoterikus fejlettségi fokának megfelelően kapott a születésben.

Az ember, a lélek fölötte áll mindezeknek - így válik érthetővé az ősi tétel: "A bölcs uralkodik a csillagzatokon" (Aquinói Szent Tamás) -, "a csillagok csak az olyan emberre hatnak, aki szenvedélyeinek rabja, de aki ezeket legyőzte, azon nem uralkodnak többé". Így érthetjük meg az asztrológiának azt a másik, sokat hangoztatott tételét is, amely szerint "a csillagok nem kényszerítik az embert": nem külső, idegen erők eszközei vagyunk, hanem mi magunk halmoztuk fel a bennünk érvényesülő hatásokat.
A születés pillanatában mutatkozó konstellációk azért fejtenek ki döntő hatásokat az egész élet folyamán, mert az illető ember belső összetétele pontosan egyezik velük, a kozmosz és mikrokozmosz úgy viszonyul egymáshoz, mint a tárgy és tükörképe: "Való, tévedéstől mentes, / biztos és igaz mindenekfelett, / Hogy ami fent van, a lentihez hasonló, / S ami lent van, a fentihez, / Beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját." (Tabula Smaragdina)
A születési horoszkóp a földre született ember kozmikus ujjlenyomata. Senki másra sem vonatkozhatnak ugyanezek a hatáskombinációk, hacsak nem született ugyanabban a pillanatban és pontosan ugyanazon a helyen, mint a horoszkóp tulajdonosa. Amikor megszületett, naprendszerünk bolygóinak mindegyike a zodiákus egy meghatározott pontján állt - a horoszkópban tükröződnek ezen hatások, amelyek a bolygók, a jegyek és a házak összességeként hatnak a szülöttre, a személyes tulajdonságokra.
Az asztrológia úgy tartja: a tudatalatti nincs elrejtve. Az elemzések egy általános megközelítést nyújtanak a motivációk, erősségek, gyengeségek megértéséhez, amelyek adottságokként formálják az életet: alkalmazhatók meditációs olvasmányként, eszközként ahhoz, hogy szellemi gondolatadóként a személyes célok jobban áttekinthetők legyenek az ember személyiségére vonatkozóan életében, hivatásában, kapcsolataiban.
A segítő szándékkal végzett asztrológusi munkában a tradicionális asztrológia pszichológiai alapokon nyugszik - az eseményközpontú hagyományokkal szemben az egyénből indul ki, hiszen minden történés, folyamat lelki eredetű, így az orvosság is önmagunkban van. Az ezoterikus megközelítés a kulcsa annak, hogy kérdéseinkre megfelelő választ tudjunk kapni, összhangban a világmindenséggel, környezetünkkel, önmagunkkal. (Ezoterikus: "belső körből kiinduló".) Amikor egy kérdésről vagy problémáról gondolkozunk, abból indulunk ki, hogy amint a probléma, úgy a válasz is önmagunkban van - csak fel kell fedezni, meg kell látni, megérteni.
Születési és partner horoszkópok, prognózisok, ezek alapján pszichológiai elemzések segítségével nemcsak a képlet azaz a horoszkóp válik ismertté, de a lehetséges megoldások is. Az ezoterikus viszonyulás alapján az asztrológia és a pszichológia ötvözésével az életben, sorsunkban a jóslatokkal ellentétben hitelesen lehet tájékozódni. Az asztrológiai pszichoszintézis módszerével rálátunk a személyiség térképére és megtudjuk, mi okozza azt, ha személyes képességeink és a külvilág elvárásai különböznek - a felismerés már út a változáshoz, a személyiség fejlődéséhez: életminőségünk javul. Ez az asztrológián keresztüli holisztikus megközelítés az embereket nemcsak önmaguk jobb megértéséhez vezeti, de a tudatosság növekedése is elérhető.
Az asztrológiai módszerek közül a tradicionális képleteken kívül (radix, solar, tranzitok, ...) a tapasztalatok szerint hiteles eredményeket hoznak a Huber Iskola módszerei: ez egy alapvetően egyénből kiinduló módszer, ahol a kulcsfontosságú különbség a nézőpont, amely itt a LÉLEK. A Huber módszer alkalmazásával közelebb kerülünk munkánk céljához, amely nem önmagában a horoszkópok fejtegetése, és bizonyítások sorozata mely szerint az asztrológia "működik", hanem a lelki folyamatok segítése az önmegvalósítás, a belső transzformációk útján. A pszichológiai irányzatok közül Carl Gustav Jung tanításai alapján lehet feldolgozni az asztrológiai tükrökből megmutatkozó utakat.

Sok ember hiszi azt tévesen, hogy az asztrológia túl meghatározó avagy eleve elrendel - a tény az, hogy örökölt tulajdonságainkon és kapott feladatainkon túl mi magunk felelünk azért, amivé válunk.
Az asztrológia arra tanít, hogy az élet olyan, amilyennek megéljük: ezoterikus fejlettségi szintünk szerint ránkmért feladatainkat miképpen fogadjuk el, milyen döntéseket hozunk - sem szerencsés helyzetünk, sem kapcsolataink pokla nem tehető felelőssé azért, amit a Földön mi teszünk hozzá emberi színjátékainkhoz.


Kezdőlap - Astrology In English - Asztrológiáról mindenkinek - Asztrológia és pszichológia - Asztrológiai tanácsadás
Bűvös-Bájos MÁGIA - Karma Asztrológia - Symbolon - Tarot Akadémia - Meditáció - Horoszkópkészítés
ASZTROLÓGIA Fogalomtár: Díjtalan Mini Tanfolyam - Olvasnivalók
Ajánlott linkek, klubok, programok - Imolai Judit asztrológus - Elérhetőségek
Rendezvényszervezés Jósda
Kapcsolat-Klinika Csoport - Holdasszony
* Általános Szolgáltatási Feltételek (pdf)
* Adatkezelési Elvek (GDPR) (pdf)

Astrologia
Imolai Judit Asztrológus honlapja
telefon: 20/9462293    e-mail: Astrologia - ügyfélszolgálat        

A honlap számítástechnikai munkáit Budavári László AsztrálFény gondozza.