Van Gogh: Nuit Étoilée (Csillagos Éj)

Varázslatos

Szent Iván éjt

kíván Imolai Judit

2002. Június 21.: Nyári Napforduló

A nyári és a téli napforduló az emberiség két olyan természeti ünnepe volt ősidőktől fogva, amelynek emlékeit napjainkig őrizzük. Ismerős számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji Álmából, keresztény ünnepek szertartásaiból, de a kereszténységet megelőzően sokkal korábban is ünnepelték már az emberek közös játékokkal, tűzgyújtással, jövendőmondással.
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.

Részlet az Élet és Tudományból: A csillagok
Június 21-én lesz a nyári napforduló.

Ekkor éri el a Nap az égi egyenlítőtől való legnagyobb távolságát, s az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka.
A déli irány két jellegzetes csillagképének, a Mérlegnek és a Skorpiónak a vidéke gazdag és gyönyörű, de csak távcsővel vizsgálható csillagközi ködökben. A bolygók továbbra is rejtőzködnek előlünk.

A Nap június 21-én egészen északkeleten kel, és északnyugaton bukik a látóhatár alá, délben pedig Budapestről nézve 66 fok magasságban áll a látóhatár fölött. Ezután mindennap egy kicsit alacsonyabban delel, és kelési-nyugvási helyei is dél felé közelednek. E változások miatt nevezzük napfordulónak ezt a napot.
A hónap közepén csaknem 16 óráig tart a nappal, és mindössze 8 órás az éjszaka. Napnyugta után a szürkület különböző fázisai következnek. Polgári szürkületnek nevezzük azt az időtartamot, amíg a napkorong közepe a lenyugvást követően 6 fokra kerül a horizont alá, ennek végére a szabadban már nem lehet olvasni.

Navigációs szürkületről beszélünk, ha a Nap további 6 fokot süllyed, azaz 12 fokkal kerül a horizont alá, ilyenkor a fényesebb csillagok, a Sarkcsillag, a Vega stb már láthatók. Amíg a Nap további 6 fokkal mélyebbre jut, a csillagászati szürkület során kialakul az egész éjszakára jellemző csillag-láthatóság.

Mire teljesen besötétedik az égbolt, megkereshetjük az ismerős csillagképeket. Április-május óta egy kissé megváltozott az ég képe. Déli irányba fordulva a Skorpiót és a Mérleget találjuk a látóhatár közelében (lásd térképünket). A Skorpió alakja valóban emlékeztet névadójára. Hazánkból nézve azonban nem láthatjuk teljes kiterjedésében; farkának alsó részlete sohasem emelkedik a látóhatár fölé.
Vöröses fényű főcsillaga, az Antaresz szuperóriás csillag, 600 fényévnyire van tőlünk, s átmérője Napunkénak az ötszázszorosa. A nyugati égboltot az Oroszlán uralja. Legfényesebb csillaga, a Regulusz éppen a nyugatpont felett, 10 foknyi magasságban látható. /Élet és Tudomány Gesztesi Albert (TIT, Budapesti Planetárium)

A természet és az ember
A természettel mágikus összhangban élő ember nyárközépi tűzgyújtásával a Napot próbálta megsegíteni, ahogyan az a sötétséggel vívta harcát.
A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.
Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik, mint a hatalmas örömtüzek gyújtása, a szántóföldek megkerülése égő faágakkal, vagy a lángoló kerék legurítása egy magaslatról.

Babonák: A láthatatlanná tevő páfránymag...
A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották!
Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.
A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.
A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti.
A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: "páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk".
A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.


Varázslatos Szent Iván éjt


Kezdőlap - Astrology In English - Asztrológiáról mindenkinek - Asztrológia és pszichológia - Asztrológiai tanácsadás
Bűvös-Bájos MÁGIA - Karma Asztrológia - Symbolon - Tarot Akadémia - Meditáció - Horoszkópkészítés
ASZTROLÓGIA Fogalomtár: Díjtalan Mini Tanfolyam - Olvasnivalók
Ajánlott linkek, klubok, programok - Imolai Judit asztrológus - Elérhetőségek
Rendezvényszervezés Jósda
Kapcsolat-Klinika Csoport - Holdasszony
* Általános Szolgáltatási Feltételek (pdf)
* Adatkezelési Elvek (GDPR) (pdf)

Astrologia
Imolai Judit Asztrológus honlapja
telefon: 20/9462293    e-mail: Astrologia - ügyfélszolgálat        

A honlap számítástechnikai munkáit Budavári László AsztrálFény gondozza.