Utolér kit-kit végzete
oly úton is, ahol épp elkerülni akarja...
Egy úrnak egyetlen fia volt, drága sarja,
akiért élt-halt... Nos, elment vele
a jósokhoz s mindannyit megkérdezgette sorra:
szülöttjének mi lesz a sorsa?
"Oroszlántól kell óvni, - mondotta egyikük -
mert az ő veszedelme az oroszlán, úgy látszik;
de csak egy ideig, csak húszéves koráig!"
Hogy e vigyázatot, amelytől léte függ
annak, kit úgy szeret, az apa teljesítse,
tilalmat szab fiára, hogy soha, még kicsit se
szabad elhagynia kastélyuk falait.
Pajtásaival játszhat, sétálhat és szökellhet,
hancúrozhat egész nap
bármennyit, de csak itt!
Amint elérte azt a kort, midőn
vadászat vonz legjobban ifjú lelket,
e kedvtelést fölöttébb megvetően
írják le neki; de hiába
tanács, riasztás, oktatás;
véralkat nem lesz soha más.
Az ifú, mert szilaj, heves és bátor, magába
még alig érzi e kor tüzeit belül, -
már ily mulatságért hevül,
és mentül inkább tiltják, annál égetőbb vágya,
hogy e vészes gyönyört megízelítené.
A kastély fényűzésnek volt gazdag melegágya
- csupa festmény mindenfelé -
és mert az ecsetet és a vásznat
gyakran foglalkoztatja erdő-mező, vadászat:
itt egy-egy kép vadállatot
ábrázolt, másik meg vadászt amott.
Az ifjú egy oroszlánképtől haragra lobban
s kiált: "Ah, szörny, miattad kell így, rabbá csukottan,
homályban élnem!" - És a méltatlankodás
erőszakos hevében ökle
vadul csap le a festett, ártatlanfajta szörnyre. -
A kárpit mögött szeg volt, azt érte a csapás...
A szög pedig sebet ver, s a seb méreghatalma
a lélek fészkéig tör, s bár Eszkuláp-tudás
mindent megtett, a kedves, szép fej végsőt tusáz -
épp ama gond miatt, mely javát akarta.
/.../
Nyolcadik könyv - Tizenhatodik vers